Kincskereső kisködmön

zenés gyermekszínházi előadás

Móra Ferenc:
Kincskereső kisködmön
AVAGY MIBEN LAKIK A MAGYAR TÜNDÉR
ZENÉS GYERMEKSZÍNHÁZI ELŐADÁS MÓRA FERENC MŰVÉBŐL 
A Jelen Teátrum és a Szép Ernő Színház 
művészeinek előadásában

Zene: Tóth Tamás
Összeállította: Krizsik Alfonz
Jelmez: Farkas Tamás
Játéktér: Szinovál Gyula
Rendezte: Krizsik Alfonz

Akik a művet életre keltik:

Boldizsár Tünde, Krizsik Alfonz,

Rékai Nándor,Tóth Tamás

valamint
Benkő Botond és Varga Bernadett Violetta

A regény sok igazság tárháza, fejezetenként nyitja ki eme valóságot. Huszonnégy részéből, tíz került feldolgozásra. A CINEGÉK KIRÁLYA, AZ ŐSÖK KINCSE, a HOGYAN TANULTAM MEG OLVASNI? A GYÉMÁNTCSERÉP, a MIBEN LAKIK A MAGYAR TÜNDÉR? AZ UTOLSÓ ÖLTÉS, valamint a MALVINKA, a MEGURASODOM, AZ EZÜSTKÖRÖM című fejezetek kerültek színpadi megvalósításra.Mindezek annak a Móra Ferenci gondolatnak a jegyében, hogy az élet olyan, amilyen, de szeretet nélkül elviselhetetlen! A megvalósuló jelenetekben sok apró igazság tárháza nyílik ki. A befogadó néző, ezeket látva és hallva próbálja elfogadni eme értékeket. Gergővel együtt, a nézők is kincskeresővé válhatnak, hiszen a szerepösszevonásoknak, valamint a mesebeli szereplők megjelenítésének köszönhetően, és a mesélők beiktatásával, kettőzve lesznek megszólítva az előadás által.
A mű utolsó mondata, mely Móra Ferenc életének vezérlő elve, Gergő számára is őszinte és megszenvedett értelmet kap: "A szeretet az élet." - remélhetőleg a nézők számára is átélhetővé válik! Megtalálni az élet legnagyobb kincsét, amely minden meseelem ellenére, éppen azok segítségével, a művészet szentélyében kézzelfoghatóvá válhat! Korreláció, igazi kötelék jöhet létre! A mindvégig jelen lévő kincs, a földre kitett égi árva. a szeretet, ott van valamennyiünknél! Többet ér, még a fénylő aranynál, még a csillogó tündérpornál is, ugyanis az igazi kincs, azért nincs, mert nem kézzel fogható!

Az előadás megrendelhető:

Szinovál Gyula +36 70 953 6993 // szinovalgyula@gmail.com

Szép Ernő Színház 1045. Budapest Pozsonyi utca 4/F. // +36 70 953 6993
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el